Török veszedelem



A XIV.-XV. század fordulóján félelmetes hadak jelentek meg a magyar határ közelében. A XIV. század elején még, alig tudott valaki Oszmán fiairól, akik mint a viharfelhő kerekedtek fel Kis-Ázsiában, s indultak el a Balkán népeit sorra leigázva Európa közepe felé, akik Bécsen keresztül Nyugatot akarták megtámadni és meghódítani. 1396-ban, már a magyar király Luxemburgi Zsigmond lovagseregét verték tönkre Nikápolynál. Ettől kezdve nem volt megállás: hol az Európában, eddig nem látott méretű hadsereg offenzívái, hol a portyázó török csapatoknak a határmenti részeket letaroló támadásai jelezték a végveszélyt. A belső főúri, hatalmi küzdelemktől szaggatott Magyar Királyságban végül az egyik leggazdagabb főúr, Hunyadi János állt a lehetséges erők összefogásával a küzdelem élére. "Elég volt látni, annyi igábaa hajtott férfit, meggyalázott nőt, fejekkel telerakott szekeret, bilincsbe vert rabok gyalázatos elárverezését, vallásunknak ezt az évente ismétlődő megcsúfolását. Ellenségeink, kik annyiszor támadtak ránk, sohasem fogják, abbahagyni támadásaikat, ha le nem verjük őket. Velük nincs, nem lehet tartós béke." Hunyadi sorai a következő 200 év mementói. Igaz, hogy ő még a változó hadi szerencse után az 1456 júliusi döntő csatában Nándorfehérvárnál, több évtízedre el tudta venni az oszmán hódítók kedvét a Magyar Királyság elleni támadásoktól. Fia Hunyadi Mátyás, a későbbi Mátyás király, meg tudta még védeni a magyar határokat és a Magyar Királyságot is megtudta tartani, mint Közép-Kelet-európai nagyhatalom, amely Károly Róberttől egészen Mátyás király haláláig volt nagyhatalom a Magyar Királyság. A belső hatalmi küzdelmekbe és a nagy parasztháborúba, valamint az azt követő megtorlásokba süllyedt ország, már könnyű prédájává vált a világhódításra indult óriási török erőknek. II.Szulejmán szultán 1526 nyarán, mintegy 80000 harcosával támadt a Magyar Királyságra. "Nemzeti nagy létünk nagy temetőjénél," Mohácsnál veszett oda a magyar király seregének java, s a Magyar Királyság a török szabad prédájává lett. 15 év múltával az ország központjában Budán is kitűzték a lófarkas török zászlót. A Magyar Királyság Buda 1541-es török kézre kerülésével 3 részre szakad. A főurak egy része, úgy gondolván, hogy a Habsburgok egyesített ereje kell az ország megvédéséhez, s Ferdinándot ismerte el királynak. Másik része a mohácsi csatából állítólag tudatosan elkésett, s Szapolyai János erdélyi vajdát ismerte el királynak. A Dunántúl nagy részén és a Tiszántúlon a török, Felvidéken a Habsburg király, Erdélyben és környékén Szapolyai János király az úr. Mindenki harcol, mindenki ellen, hol az egyik, hol a másik oldalon, valós vagy vélt érdeke, lehetőségei szerint.
A trök végső célja nem a Magyar Királyság bekebelezése volt, hanem a rajtuk keresztül vezető úton minden keleti hódító álma: a nyugat meghódítása egészen a "világvégét jelentő tengerekig." Így a Magyar Királyság ezután másfél évszázadra hadszíntérré, s akarva-akaratlanul egyre inkáb kiépülő végvárrendszerével Nyugat és a kereszténység végső védelmi övezetévé, bástyájává vált. Sokszor, úgy érezve, hogy magára hagyatottan folytatja kétségbeesett, nemzetemésztő küzdelmét. Amíg végül is 1686-ban a Habsburgok segítésére siető nemzetközi hadak foglalták vissza Budát, s szorították ki a hanyatló Török Birodalmat a Magyar Királyság nagy részéről. A Magyar Királyságnak nagy árat kellett fizetnie a hosszú és gyakori harcokért és a felszabadításért is.

Innen is elérhető aloldalak címei:






Következő - Next